Vállalkozás tevékenységének bemutatása

 

A vállalkozás 2005-ben jött létre betéti társaság formájában, kezdetben épületasztalos-ipari termékeket gyártott újlengyeli telephelyén, akkoriban 2 fővel.

E termék piaca az indulás éveiben jelentős potenciállal rendelkezett, mely 2007 év végére jelentősen leszűkült, a későbbi évek gazdasági világválsága elérte az épületipari ágazatot is. Mivel az ágazat piaca jelentősen beszűkült, ezért új piacok felé nyitott a társaság az addigi tevékenység melléktermékének, a fűrészpornak az értékesítése jelentős árbevétel növekedést eredményezett.

 

2011-ben a vállalkozás átalakult korlátolt felelősségű társasággá, az Alsónémedi telephelyen pedig elindult a könyvviteli szolgáltatás végzése, immár 12 fővel.

 

A Sylvestris Kft. vállalatpolitikai céljai közé tartozik a folyamatos fejlődés és modernizáció, valamint a több lábon állás, ezt bizonyítja kiterjedt tevékenységi köre is. A tevékenységi kör bővítését követően a társaság jelentős árbevétel-növekedéssel számol, ezen kívül a cég piaci pozíciójának megerősítése és az új piacok meghódítása is a tervek között szerepel, melynek köszönhetően javul a társaság versenyképessége.